{month}
{day}

Soha ennyien nem neveztek FODISZ diákolimpiai úszóversenyre


A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége február 10-én, ismét a már jól bevált helyszínen, Debrecenben, a Városi Sportuszodában tartotta meg Úszó Diákolimpiai és Tehetségkutató Versenyét.  A sportesemény szakmai megvalósítója a Debrecen Búvársportjáért Alapítvány volt. A 25 méteres medencében 7 korcsoportban, 16 kategóriában, 50 futamban versenyeztek a gyerekek, fiatalok, akik között voltak mozgás-, látás-,  vagy hallássérültek, tanulásban vagy értelmileg akadályozottak, down szindrómások, szervátültetettek és autisták egyaránt. A Magyar Szervátültetettek Sportszövetségével együttműködésben épült be a versenynapba a transzplantáltak Országos Úszóbajnoksága. A futamok közötti szünetben interaktív vetélkedőben vehettek részt az éppen pihenő diáksportolók, és lettek számtalan különdíj tulajdonosai.

A versenyszámok (sérültség típus, korcsoport és nemek szerinti felbontás szerinti) kategóriáinak első három helyezettjei érem díjazásban részesültek.

Még soha ennyien nem neveztek az úszóversenyre. Figyelemre méltó számban vettek részt integráltan tanuló és egyesületekben sportoló diákok is.

A verseny támogatói voltak: Aquaasport Kft., Debrecen Város Önkormányzata, SMILE Palacsinta,  Debrecen Búvársportjáért Alapítvány, Klebelsberg Központ Debreceni Tankerület. Köszönjük a támogatóknak önzetlen segítségnyújtásukat!

Gratulálunk a nyerteseknek! Köszönjük minden résztvevőnek a sportszerű helytállást, a felkészítőknek, segítőknek áldozatos munkájukat, a szervezőknek, lebonyolítóknak a professzionális munkát és külön köszönet Debrecen városának, hogy idén is ilyen meleg szívvel fogadta be sporteseményünket!

Köszönjük a fotókat az Angel's Fotó Stúdiónak! 

EREDMÉNYEK - JEGYZŐKÖNYV ide kattintva érhető el. 


Képgaléria 500-fotóval itt érhető el: